Hírek! : A pályára is fiesztát! |
A pályára is fiesztát!
Z. Zsoli 2006.05.06. 17:33
Ma este a Barcelona lejátssza utolsó hazai mérkőzését az idényben, mely így a közönség kiszolgálása miatt fontos alkalom, de szerencsére ...
Ma este a Barcelona lejátssza utolsó hazai mérkőzését az idényben, mely így a közönség kiszolgálása miatt fontos alkalom, de szerencsére a pontok megszerzése szempontjából már kevésbé. A csapat szerdán megnyerte a Primera División küzdelmeit, és a siker hatásai ma is erőteljesen érezhetőek lesznek.
Remélhetőleg legalábbis a csapat úgy fut ki a pályára, hogy eredménykényszer nélkül is szórakoztatni próbálja az egész évben a Camp Nouba nagy számban kilátogató közönséget. Ehhez minden adott lesz, mert Frank Rijkaard úgy tűnik nem pihenteti a kulcsjátékosait, s a pályára lépő gárda hasonlítani fog a bajnokcsapat gerincére. A nézők kiszolgálásán kívül egyéb okból is fontos lesz a mérkőzés, hiszen sor kerül a kupa átadására, valamint két játékos búcsúztatására. Henrik Larsson hazatér a szezont követően Svédországba, így a Camp Nouban többször már nem lép pályára. Gabri már 1999 óta a Barcelona játékosa, s bár kezdetben több lehetőséget kapott, mostanra szinte semmi esélye nem maradt arra, hogy a kezdőcsapatba kerüljön. Így számára ez lesz az utolsó meccs a Camp Nouban, jövőre máshol próbál szerencsét, s egyes pletykák szerint az sem elképzelhetetlen, hogy éppen a mai ellenfél Espanyolban.
Henrik Larsson lassan 15 éve légióskodik Európában, így érthető, ha a csatár már nem szeretne tovább futballozni a legmagasabb szinten, s haza kíván térni szülőhazájába. Ezért ma este mindkettőjüknek jár a méltó búcsúztatás, kezdő lehetnek, majd minden bizonnyal le lesznek cserélve, amikor elköszönhetnek a barcelonai közönségtől...
Számos más ünnepélyes esemény is lesz még a Stadionban ma este. A klub fél hétkor nyitja ki a Camp Nou kapuit, ahol a mérkőzésig különböző fellépők váltják majd egymást, öt perccel nyolc előtt pedig az Espanyol játékosok alkotnak sorfalat az öltöző feljáratánál, így tisztelegve a bajnok játékosok előtt. Egy perccel később már a mai napra készített élőképben gyönyörködhetnek majd a játékosok és a szurkolók, mely a teljes lelátót befedi. A "Som Campions"(Bajnokok vagyunk) felirat később minden Barcelona találatnál ismét föltűnhet.
A mérkőzés után közvetlenül levetítik majd az idény legszebb góljait a stadionban elhelyezett kivetítőkön, majd a Gossos együttes elénekli a Barcelona himnuszát. Hozzávetőlegesen 22:10-kor Carles Puyol átveszi majd a bajnoki címért járó trófeát, az azonban még kérdés, hogy kitől... A kupaátadás után a játékosok körbefutnak majd a serleggel a stadionon belül, elkészül a hivatalos fotó, és a csapattagok mindegyike szólhat néhány szót a közönséghez. Az "előünnepség" fél tizenegy után zárul majd, mikor tűzijátéknak örülhetnek majd a nézők.
Viszont a mérkőzés is jó szórakozást ígér, hiszen a Barcelona a közönségéért, az Espanyol pedig a bennmaradásáért futballozhat. A kisebbik katalán csapat jelenleg 15. bajnokságban, viszont ha ma vereséget szenved, akár kieső pozícióba is sodródhat, mert a 18. Alavésnek csak két ponttal van kevesebbje, mint a kupagyőztesnek. További gond Lotina edzőnek, hogy a csapat játékmestere, Iván de la Pena sérülés miatt valószínűleg kihagyja a derbit, ami nagy vérveszteség az együttesnek. Az Espanyolnak viszont nélküle is támadnia kellene, mert mindenképpen szükségük lenne a három pontra.
A Barcelonának a pontokra már nincs igénye, de egy jó meccsre, győzelemre, s az ünnepléshez méltó eredményre remélhetőleg igen...
FC Barcelona-RCD Espanyol Barcelona, Camp Nou 20:00 Vezeti: Esquinas Torres
Barcelona: Jorquera, Gabri, Puyol, Oleguer, Sylvinho - Edmílson, Iniesta, Deco - Larsson, Ronaldinho és Eto'o.
Espanyol: Iraizoz, Lopo, Sergio Sánchez, David García, Jarque, Costa, Corominas, Moisés, Luis García, Tamudo.
|